skip to Main Content
+36-30-190-7315 arthuman@arthuman.hu 1122 Budapest, Alkotás út 15. Nyitva: H-P 8-20

Mi köze az elhízásnak a D-vitaminhiányhoz?

Mi köze az elhízásnak a D-vitaminhiányhoz?A túlsúllyal, elhízottsággal kapcsolatban számtalan következményről olvashattunk már eddig is, jó néhány tanulmány hívta fel a figyelmet az egészségre gyakorlt hatásokra. Kutatások alapján egyre újabb szempontok bukkannak fel. Az elhízottság D-vitaminhiányhoz vezethet – állapították meg brit tudósok, akik összesen negyvenkétezer ember genetikai adatait elemezték.

A University College London munkatársai vizsgálatuk során huszonegy korábbi tanulmányt tekintettek át. A PLOS Medicine című szakfolyóiratban részletesen ismertetett eredményeik alapján a testtömegindex (BMI) minden 10 százalékos emelkedése 4 százalékkal csökkenti a szervezetben található D-vitamin mennyiségét. (A BMI egyenlő a testtömeg kilogrammjaival osztva a méterben megadott testmagasság négyzetével).

“A tanulmány aláhúzza annak fontosságát, hogy rendszeresen ellenőrizni – és szükséges esetén kezelni – kell a túlsúlyos vagy elhízott emberek szervezetének D-vitaminszintjét” – idézte a BBC News egészségügyi rovata Eina Hypponent, a vizsgálat vezetőjét.

A kutatók magyarázata szerint az ok az lehet, hogy mivel a D-vitamin a zsírszövetekben raktározódik el, a kövér emberek “megnövekedett raktározási kapacitása” feltehetően megakadályozza, hogy a vitamin bekerüljön a vérkeringésbe.

A D-vitamin fontos szerepet tölt be a szervezetben, tartós hiánya komoly egészségügyi problémákhoz vezethet, köztük csontritkuláshoz, izomgyengeséghez, szív- és érrendszeri panaszokhoz, autoimmun betegségekhez, mell-, prosztata- és vastagbélrákhoz. Feltöltésének természetes forrásai egyes élelmiszerek – például olajos halak, tej, vaj, sajt és tojás -, de nagyrészt a napfény hatására, a bőrön keresztül termelődik. (Forrás: MTI)

Dr Kriston Ildikó vagyok, az ArtHuman Központ alapítója. Végzettségem szerint közgazdász és jogász, szomatodráma vezető (a betegségek lelki hátterét feltáró módszer) és táplálkozási tanácsadó vagyok. Szakképzett gyógytornász kollégáimmal írásainkkal, szolgáltatásainkkal a mozgásszervi panaszok csökkentéséért dolgozunk!

A bejegyzéshez 2 hozzászólás érkezett

  1. Köszöntöm. 

    Érdeklődni szeretnék, D vitamin hiánynak van e köze a pajzsmirigy betegséghez?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back To Top