A dietetikai tanácsadás során cél egy személyre szabott táplálkozási terv kialakítása, mely megfelel a páciens…

Csökkenti az étvágyat a lágy zene!
Úgy tűnik, hogy nem mindegy, milyen hangulatú éttermet választunk, a zene és a megvilágítás ugyanis a kutatók szerint csökkentheti az étvágyat és növelheti a jóllakottsági szintet.
“Amikor az étterem-átalakításokon dolgoztunk, megfigyeltük, hogy a lágyabb zene és megvilágítás hatására az emberek átlagosan 175 kalóriával kevesebbet fogyasztanak, és jobban élvezik az ételt” – magyarázta a tanulmány szerzője, Brian Wansink, a Cornell Egyetem kutatója. A megfigyelés annak a népszerű elképzelésnek mond ellent, miszerint a lágy atmoszférájú helyen az emberek több ételt rendelnek, és többet is esznek.
Még az íze is jobb
A kutatók megállapították, hogy gyorsétteremi étkezéskor a lágyabb zene és fények hatására az emberek, bár nem rendeltek mást, mint amit szoktak, de kevesebbet ettek. A különbség ráadásul jelentős volt, 18 százalék, ami 775 kalóriát jelentett a szokásos 949 helyett. A vendégek mindemellett ízletesebbnek is érezték az ételeket. “Ez fontos információ a gyorséttermek számára, amelyeket gyakran vádolnak azzal, hogy hozzájárulnak az elhízási járvány terjedéséhez: Néhány egyszerű világítási és zenei változással csökkenthetik vendégeik túlevését, miközben növelhetik elégedettségüket” – tette hozzá a kutató. (Forrás: Medipress)
Az egészséges életmódhoz a mozgás is hozzátartozik. Kérje INGYENES gerinctorna gyakorlatainkat!
A bejegyzéshez 0 hozzászólás érkezett