A rendszeres sport javítja az iskolai teljesítményt - Arthuman Központ Skip to content
+36-30-190-7315 arthuman@arthuman.hu 1122 Budapest, Alkotás út 15. Nyitva: H-P 8-20

A rendszeres sport javítja az iskolai teljesítményt

sportAz iskolai testmozgás, sport igenis fontos! Észrevehetően javíthatja a tinédzserek iskolai teljesítményét a rendszeres sport egy tanulmány szerint. Ezen kívül az is tény, hogy az iskolaköteles gyermekek több mint a fele tartásgyenge, esetleg már gerincferdülése is van, vagy egyéb testi deformitása. A testmozgás, ill. sport jótékony hatásáról ne feledkezzünk meg persze felnőttek esetében sem!

Lényeges összefüggés tapasztalható a testmozgás, sport rendszeressége és az osztályzatok között – áll a skót Dundee Egyetem kedden megjelent tanulmányában. Különösen a lányok természettudományos tantárgyakban mutatott teljesítménye javult a mozgással.

A kutatók csaknem ötezer 11 évesnél vizsgálták egy héten át a testi aktivitás mértékét. Ezután összehasonlították a résztvevők teljesítményét tizenegy, tizenhárom és tizenhat éves korukban angol, matematika és természettudományos tantárgyakban.

Azok a tinédzserek, akik már 11 éves korukban viszonylag sokat sportoltak, mindhárom tantárgyban jobb jegyeket kaptak minden életkorban, mint a kevésbé aktívak. Tizenhat éves korig az osztályzatok a sportolás, testmozgás mértékével arányosan javultak.

Ráadásul az is kiderült, hogy annál jobb a teljesítmény, minél korábban kezdenek el sportolni a tanulók. A fiúknál napi 17 perces testmozgás már eredménnyel jár, a lányoknál pedig tizenkét perc is elég.

A lányok esetében a testmozgás hatása kiváltképpen a természettudományos tárgyakban mutatkozott meg. "Ez fontos eredmény, különösen a brit és európai aktuális politika fényében, amely támogatni kívánja a nők természettudományokban való jelenlétét" – vélik a British Journal of Sports Medicine című lap weboldalán megjelent tanulmány szerzői.

A tudósok a diákok edzettségének kiértékelésekor a sporton kívül egyéb tényezőket is figyelembe vettek, például hogy anyjuk a terhesség ideje alatt dohányzott-e, a baba megfelelő súllyal született-e és a gyermek eljutott-e már a pubertáskorba. A kutatásban résztvevők gazdasági és szociális hátterét is tekintetbe vették. (Forrás: MTI)

Az egészséges életmódhoz a mozgás is hozzátartozik. Kérje INGYENES gerinctorna gyakorlatainkat!

Név: *
Email: *
Város:  

ArtHuman

A bejegyzéshez 0 hozzászólás érkezett

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back To Top

Ingyenes Gerinctorna alap lépések

10 gerinctorna alap lépés az otthoni tornához 

streching torna

Ingyenes Gerinctorna

Kérje most a gyakorlatokat és tornázzon otthonában 

streching torna