Melyik ország az, ahol a lakosok kétharmada túlsúlyos vagy elhízott? - ArtHuman Központ Skip to content
+36-30-190-7315 arthuman@arthuman.hu 1122 Budapest, Alkotás út 15. Nyitva: H-P 8-20

Melyik ország az, ahol a lakosok kétharmada túlsúlyos vagy elhízott?

Melyik ország az, ahol a lakosok kétharmada túlsúlyos vagy elhízott?Az ausztrál felnőtt népesség kétharmada túlsúlyos vagy elhízott, ráadásul az emberek folyamatosan szedik fel a kilókat, ám a felmérések egyúttal az egészségesebb életmód terjedését is jelzik – közölték az Ausztrál Statisztikai Hivatal (ABS) szakemberei.

Mint Paul Jelfs, az ABS statisztikusa elmondta: a 33 500 ausztrál bevonásával készült 2011-12-es egészségügyi felmérésben úgy találták, hogy a férfiak 70,3 százaléka, a nőknek pedig 56,2 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. A korábbi felmérések adatai szerint 1995-ben az ausztráloknak még csak 56,3 százaléka, míg 2007-2008-ban 61, 2 százaléka volt túlsúlyos vagy elhízott.

A minden eddiginél nagyobb méretű reprezentatív felmérésben a testtömegindex (BMI) alapján határozták meg a túlsúlyos, illetve elhízott emberek arányát. (A BMI értékét úgy számítják ki, hogy a kilogrammban mért testtömeget elosztják a méterben kifejezett testmagasság négyzetével. Ha egy 180 centiméter magas ember például 90 kilogramm testsúlyú, akkor BMI értéke 27,8, ha pedig 100 kilogramm, akkor a BMI 30,9. Túlsúlyosnak az számít, akinek BMI-értéke 25 és 30 között van, elhízottnak pedig az, akinek BMI-értéke 30 fölött van.)

Az OECD adatai szerint Ausztrália az ötödik helyen van a nemzetek "elhízási listáján" az Egyesült Államok, Mexikó, Új-Zéland és Chile mögött.

Az elhízás aggasztó trendje mellett a felmérés néhány pozitív eredményt is hozott. A rendszeres dohányosok száma – vélhetően a szigorú dohányzásellenes intézkedéseknek köszönhetően – az elmúlt négy év alatt 18,9 százalékról 16,3 százalékra esett vissza, 2001-ben pedig még 22,4 százalék volt az arány.

2008 óta csökkent – 1,4 százalékkal 19,5 százalékra – azoknak a felnőtteknek az aránya is, akik a hosszú távon még egészségesnek tekintett, átlagosan napi két adag italnál többet fogyasztanak – idézte a friss felmérés eredményét a The Daily Telegraph című brit napilap. (Forrás: MTI)

Az egészséges életmódhoz a mozgás is hozzátartozik. Kérje INGYENES gerinctorna gyakorlatainkat!

Név: *
Email: *
Város:  

Arthuman Központ

Dr Kriston Ildikó vagyok, az ArtHuman Központ alapítója. Végzettségem szerint közgazdász és jogász, szomatodráma vezető (a betegségek lelki hátterét feltáró módszer) és táplálkozási tanácsadó vagyok. Szakképzett gyógytornász kollégáimmal írásainkkal, szolgáltatásainkkal a mozgásszervi panaszok csökkentéséért dolgozunk!

A bejegyzéshez 0 hozzászólás érkezett

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back To Top

Ingyenes Gerinctorna

Kérje most a gyakorlatokat és tornázzon otthonában 

streching torna