Skip to content
+36-30-190-7315 arthuman@arthuman.hu 1122 Budapest, Alkotás út 15. Nyitva: H-P 8-20
Diéta

Apró trükk segíthet a diéta betartásában!

diétaA diéta lelkileg nagyon megterhelő tud lenni, főleg ha addig sok egészségtelen dolgot ettünk, amiről most le kell mondanunk. A kutatók szerint azonban egy apró trükk segíthet az önuralmunk kordában tartásában.

“Habár az önuralomra általában úgy tekintünk, mint egy csatára vágyaink és akaraterőnk között, a diétázok nem támaszkodhatnak az egész kúra alatt kizárólag az akaraterejükre. Olyan helyzeteket kell létrehozniuk, amelyek elveszik az étel iránti érdeklődést. Ennek az egyik módja, hogy jobban követjük az egészségtelen ételek mennyiségét, amit elfogyasztunk” – magyarázta Joseph P. Redden, a Minnesota Egyetem kutatója. Néhány ember nagy önuralommal képes kontrollálni, hogy mit és mikor eszik, mások azonban úgy tűnik, kevésbé képesek erre. A kutatók ezért feltették a kérdést, hogy ez azért lehetséges, mert egyes embereknek valóban nagyobb önuralmuk van, vagy egyszerűen csak gyorsabban és kevesebb ételtől érzik jóllakottnak magukat?

Egyszerűen vannak, akik hamarabb jóllaknak?

Számos tanulmány bizonyítja az utóbbit, miszerint azok, akik jobban tartják a diétájukat, olyan típusú emberek, akik hamarabb jóllaknak. Az is kiderült, hogy a kevesebb önuralommal rendelkezők akkor voltak képesek jobban betartani a diétájukat, ha nagyobb figyelmet fordítottak az egészségtelen ételek mennyiségére, ekkor hamarabb alakult ki náluk az elégedettségi szint.

Koncentráljunk az evésre!

A kutatásban résztvevő önkéntesek egy részét arra kérték a tudósok, hogy egyenek egészségtelen vagy egészséges desszerteket. A csoportokból néhányat arra is megkértek, hogy számolják közben, hányszor nyeltek. Az eredményekből kiderült, hogy azok, akik számolták az étkezés közbeni nyeléseik számát, hamarabb érezték a jóllakottságot, de ez a taktika csupán az egészségtelen rágcsálnivalók esetében működött. A tanulmány a Journal of Consumer Research olalain jelent meg. (Forrás: Medipress)

Dr Kriston Ildikó vagyok, az ArtHuman Központ alapítója. Végzettségem szerint közgazdász és jogász, táplálkozási tanácsadó és szomatodráma vezető (a betegségek lelki hátterét feltáró módszer) vagyok. Szakképzett gyógytornász kollégáimmal írásainkkal, szolgáltatásainkkal a mozgásszervi panaszok csökkentéséért dolgozunk!

A bejegyzéshez 2 hozzászólás érkezett

  1. ORVOS VAGYOK, MÉGIS KÖVÉR, PORCKORONGJAIMAT ÖSSZENYOMTAM, CSIGOLYÁIMAT ÖSSZEKUSZÁLTAM. EGY ÉVE MÉG A MÁTRÁT MEGMÁSZTAM, MA MEG A VÍZSZINTESEN IS MAJDNEM MÁSZOK. TORNA SOKAT JAVÍT…DE MOST MÁR SZERETNÉM MAGAM ILL. A TORZULÁSOM KOMOLYAN VENNI ÉS SZAKEMBER TANÁCSÁT KÖVETNI. 75É ELMÚLTAM, DE MÉG SZERETNÉK KOCOGNI EGY KICSIT. SEGÍTSÜKET VÉGTELEN HÁLÁVAL KÖSZÖNÖM. GYOVAINÉ JOLI.

    1. Tisztelt doktornő! Szeretnék Önnek segítséget kínálni,tanácsommal. Kérem,próbálja ki,a paleolit típusú táplálkozást,amely mellőzi a szénhidrátokat,így sok betegségtől megóv. Magam,és több ismerősöm,barátom nevében,szeretettel ajánlom! (nekünk,bevált,már több éve). Üdvözlettel,Kalmár János

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back To Top