A nők nagyobb eséllyel halnak meg szívinfarktus után, mint a férfiak - Arthuman Központ Skip to content
+36-30-190-7315 arthuman@arthuman.hu 1122 Budapest, Alkotás út 15. Nyitva: H-P 8-20

A nők nagyobb eséllyel halnak meg szívinfarktus után, mint a férfiak

szűrőA nők nagyobb eséllyel halnak meg szívinfarktust követően, mint a férfiak és kisebb valószínűséggel részesülnek olyan orvosi kezelésben, amely megmenthetné az életüket – derült ki egy több mint 11 ezer felnőtt bevonásával készített tanulmányból.

A Párizsi Szív-és Érrendszeri Kutatóközpont vizsgálata szerint a szívrohamot szenvedett nők kisebb valószínűsséggel esnek át – az erek állapotának helyreállítását szolgáló, a szív leszűkült, elzáródott ereinek megnyitására alkalmazott – angioplasztikán.
Az Európai Kardiológiai Társaság londoni kongresszusán ismertetett tanulmány készítői olyan Párizsban és környékén élő 11 ezer 420 ember adatait elemezték, akik kórházon kívül estek át szívmegálláson.
Eredményeik szerint az ilyen eseteknél a túlélési ráta a nőknél 18, a férfiaknál 26 százalék volt, míg az angioplasztikán átesettek aránya a nőknél 26, a férfiaknál 36 százalék volt – olvasható a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadásában.
A szakértők szerint a halálozási arányban tapasztalható eltérés részben magyarázható azzal, hogy a nők általában idősebb korban és gyakran egyéb egészségi problémákkal, például cukorbajjal is küzdve szenvednek szívinfarktust. A lehetséges okok közé tartozik ugyanakkor az orvosok “helytelen hozzáállása” és az, hogy a női pácienseiknek nem javasolják a szükséges beavatkozásokat.
A szívroham elsődleges kiváltó oka általában koszorúér-betegség, amely évente nagyjából 73 ezer ember halálát okozza Nagy-Britanniában és a vezető halálozási oknak számít mindkét nem esetében. Nagyjából 850 ezer brit nőt érint a betegség, és sokan közülük nem is tudnak róla. Szakértők szerint növelni kellene a lakosságban a betegséggel szembeni tudatosságot.  (http://www.telegraph.co.uk/news/health/news/11833480/Women-more-likely-to-die-following-heart-attack-than-men.html
 (Forrás: MTI)

Arthuman Központ

Dr Kriston Ildikó vagyok, az ArtHuman Központ alapítója. Végzettségem szerint közgazdász és jogász, szomatodráma vezető (a betegségek lelki hátterét feltáró módszer) és táplálkozási tanácsadó vagyok. Szakképzett gyógytornász kollégáimmal írásainkkal, szolgáltatásainkkal a mozgásszervi panaszok csökkentéséért dolgozunk!

A bejegyzéshez 0 hozzászólás érkezett

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Back To Top

Ingyenes Gerinctorna alap lépések

10 gerinctorna alap lépés az otthoni tornához 

streching torna

Ingyenes Gerinctorna

Kérje most a gyakorlatokat és tornázzon otthonában 

streching torna