Derékfájdalom kialakulása Széleskörűen érinti az embereket, öt felnőttből négynél már jelentkezett élete folyamán. A derékfájdalom tehát…

Derékfájás okai, kezelése
Tartalomjegyzék
A derékfájás
A derékfájás olyan mozgásszervi panasz, amivel már szinte mindenki találkozott, illetve találkozni fog. Napjainkban jellemző mozgásszegény életmód nagymértékben segíti a probléma kialakulását. Az életmódból adódó fokozott terhelésnek köszönhetően elsősorban az ágyéki-keresztcsonti gerinc betegségei a leggyakoribbak. Az ágyéki szakasz a legsérülékenyebb, s a helytelen testtartásban végzett, legfőképp ülő munka még inkább hozzájárul a panaszok kialakulásához.
A derékfájás kialakulása
A lumbális gerincszakasz, illetve a keresztcsont körüli régió fájdalmát általában egységesen derékfájdalomnak nevezzük. A panaszok kialakulásának oka leggyakrabban a gerinc fiziológiás görbületeinek megváltozása, az ülő életmód, valamint fizikai munka esetén a megerőltetés. Bármelyik ok játszik szerepet a kialakulásban, mindenképp egyoldalú terhelésről beszélünk. A gerinc fiziológiás görbületeinek megváltozása több tényező miatt kialakulhat. A tartáshibák és a gerinc rendellenességek épp úgy okozhatják, mint például a végtaghossz különbség.
Milyen okai lehetnek a derékfájásnak?
-
Súlyfelesleg vagy egyéb okokból bekövetkező súlygyarapodás (pl. terhesség), ill. “pocakosodás”, melyek fokozott terhelést jelentenek az ágyéki-keresztcsonti gerincnek.
- Hirtelen meghűlés vagy hőmérséklet változás miatti izomfájdalom pl. izzadás, napozás után hidegben tartózkodás.
- Gerinc melletti izomzat gyengesége, sérülése, elfáradása.
- A porckorongok kopása.
- A gerinc szalagok megbetegedései pl. húzódás, esetleg szakadás.
- A gerinc kisízületeinek kopásból származó elváltozások.
- Csontritkulás, mely a gerinc stabilitásának csökkenése, olykor sérülés nélküli csigolyatörések által okoz fájdalmat.
- Gyulladásos folyamatok, melyek érinthetik a porckorongokat, izmokat, csigolyákat, kisízületeket.
- Daganatos elváltozások.
- Alhasi szervek megbetegedései is okozhatnak erre a területre sugárzó fájdalmat (pl.nőgyógyászati betegségek, vesebetegségek)
- Pszichés okok.
A gerincet ért folyamatos rossz terhelés eleinte visszafordítható változásokat fog okozni. Ebben az időszakban még rövid idő alatt csökkenthetők a tünetek (fájdalom, mozgásbeszűkülés), nem lesz maradandó a károsodás. Ha ebben a fázisban nem kezeljük szakszerűen a problémát, akkor olyan elváltozások alakulhatnak ki, melyeket már nem lehet teljesen megszüntetni.
Mik lehetnek a következmények?
- Felborul az izomegyensúly
- Csigolyák közötti szalagok, kisízületek is érintetté válnak: kialakulhat kopás, gyulladás, kisízületi blokkok
- Porckorongok károsodása: külső része felrostozódik, belső része kitüremkedik, nyomást gyakorolhat a kilépő ideggyökre. Ilyenkor már porckorongsérvről beszélünk.
A fájdalomnak több fajtája is van.
A gyulladásos jellegűekre leginkább a gyógyszer nyújtja a hatékony segítséget, a mechanikai eredetű derékfájásra a célzott mozgás (gyógytorna), az egészen súlyos strukturális problémákra pedig akár a műtéti beavatkozás jelentheti a megoldást. A derékfájás hatékony kezeléséhez a kiváltó ok megállapítása szükséges.
Mit tegyünk a fájdalom csökkentésére?
Néhány napig mindenképpen a kemény fekhelyen való fekvés ajánlott, a felkelés csak indokolt esetben engedélyezett. Meg kell találni azt a pozíciót, melyben a fájdalomérzet a legenyhébb.
Állapotjavító hatású lehet az izmok görcsének enyhítésére a masszázs, a melegítés. Érdemes beszerezni különböző, úgynevezett nem szteroid gyulladáscsökkentőket. Amennyiben a fájdalom már elviselhető, és mozgásra sem jelentkezik erősen, az állapot javításához elengedhetetlen gyógytorna is elkezdhető.
A derékfájás, isiász, lumbágó kiváltó okai
A gerincoszlopot csigolyacsontok alkotják, melyek között hajlékony porckorongok helyezkednek el. Ezek a porckorongok az életkor előrehaladtával veszítenek rugalmasságukból. Szokatlan, esetleg erőteljes mozdulatok kimozdíthatják a helyéről, amely így megnyom egy ideget, és ez fájdalmat okoz. Az ülőideg biztosítja az inger továbbítását a legfontosabb farizmok és az alsó végtagok felé. Ha ez az irritált ideg, akkor a fájdalom érezhető a comb és a lábszár hátsó részében valamint a lábfejben.
Az esetek több, mint 90%-ában jóindulatú derékfájásról van szó és csak ritkán mutatható ki súlyosabb betegség a háttérben (pl. gerincsérv, jó és rosszindulatú daganat, vagy daganatok áttétei stb.).
Szakembert igénylő kezelési lehetőségek
Gyógyszeres kezelés: a gyógyszereket szájon át, infúzióban, a fájdalom helyére adott lokális, illetve izomba adott injekcióval, valamint bőrön keresztül felszívódó tapasz formájában juttathatjuk a szervezetbe.
Amennyiben a panaszok nem szűnnek meg teljesen vagy időközönként visszatérnek, a gyógytorna, illetve annak speciális vállfajai (pl. Mckenzie terápia, Breuss gerincmasszázs, Dorn terápia stb.) segítenek mind a tünetek csökkentésében, mind a kiváltó ok megszüntetésében. Hosszútávon a legfontosabb kezelési módja a problémának!
Műtéti kezelésre lehet szükség a következő esetekben: bénulásos tünetek, vizelési és székelési zavar, nem vagy alig befolyásolható fájdalom, 2-3 hónap alatt a megfelelő kezelésre sem javuló tünetek, melyek hátterében csak műtéttel megoldható alapbetegség áll (pl. porckorongsérv).
Hogyan működik a rendelői gyógytorna és hol lehet igénybe venni?
Abban az esetben, ha a beteg járóképes, választhatja a rendelői gyógytornát és a házi gyógytornát is.
Szakterápiás és / vagy eszköz igény esetén (pl. Schroth, McKenzie, Dorn terápia stb.) szakemberek, eszközök rendelőnkben állnak rendelkezésre. Járóképes beteg esetén sport- és baleseti rehabilitációs gyógytorna rendelőnkben is előrhető, nem csak házi ellátásban. Rendelői gyógytorna esetén a kezelést mozgásszervi állapotfelmérés előzi meg, ami a gyógytornával együtt (is) megvalósítható.
Otthoni keretek között hatékony a műtét előtti, utáni és egyéb célú rehabilitációs, állapotfenntartó, erősítő, tartásjavító torna.
Helyszín: Arthuman Központ, 1122 Budapest, Alkotás út 15., és 1113 Budapest, Kökörcsin utca 19.
Időpont foglalás: https://arthuman.vibrohome.hu/
Tel: 06-30-190-7315
Házi gyógytorna és online gyógytorna
Több helyszínen az Ön otthonában és online formában pedig helyszíntől függetlenül tudunk egyéni gyógytornát biztosítani.
Árak és finanszírozás
Házi gyógytorna árakat erre a linkre kattintva tudja megtekinteni, a rendelői gyógytorna árakat pedig itt találja. SZÉP kártyával szabadidős keretösszegből fizethető a szolgáltatás, illetve önkéntes egészségpénztárnál is elszámolható szolgáltatásunk számlája.
Jelentkezés gyógytornára
Tel: 06-30-190-7315
Email: arthuman@arthuman.hu
Időpont foglalás: https://arthuman.vibrohome.hu/
A bejegyzéshez 0 hozzászólás érkezett